My boy - 2. fejezet

Tudjuk, hogy csak két hét múlva ígértük, de ha már kész van, akkor minek porosodjon a gépen, nem de bár?;D
Egy kis szolgálati közlemény még: Az egész történet Kristen szemszöges, és a dátum nem dísznek van, figyeljétek, mert nagyon fontos!;D

2. fejezet

2013. január 15.

Basszus, basszus, basszus!

Ez nem lehet igaz! Miért van ez az egész, és miért pont velem? Én ezt nem akarom! Hogy a jó büdös…
Eldobtam az újságot. Nem akartam olvasni, nem akartam látni és legfőképpen nem akartam tudni róla. Nem érdekelt az egész, hogy mit is hordanak össze rólam. Nem érdekelt, hogy már megint összehoztak valami pasival…
És bármennyire is győzködtem magam, hogy nem érdekel, tudtam, hogy dehogynem érdekel… És pontosan ezért remeg a kezem, és ezért nem bírom meggyújtani azt a rohadt öngyújtót…
Cigivel a számban léptem az ablakhoz még mindig az öngyújtót kattogtatva. Sokadszorra végre sikerült meggyújtani a cigimet, és mélyen tüdőztem le a füstöt. Akartam, hogy nyugtasson, és, hogy adjon valami békességet… De nem nyugtatott meg, csak arra volt jó, hogy a kezeim remegése látványosak legyenek…
Önkéntelenül és keserűen nevettem fel. Na most látná valaki a nagy Kristen Stewartot! Lefogyva, remegő kézzel és szakadt göncökben. Mint egy lepukkant drogos kurva…
Elhúztam a függönyöm, hogy egy pillantást vessek a paparazzikra, akik a lakásom előtt álldogáltak. Nyugodtan állt mindegyik, mintha ez lenne a legizgalmasabb tevékenység a tél közepén.
Visszaejtettem a függönyt, és egy sóhaj kíséretében ledobtam magam a fotelbe.

Leáldozóban Kristen csillaga! Hol van már a tavalyi hó?

Pedig én nem akartam… Én tényleg nem akartam észrevenni az újságot. Már egyszer végigolvastam, és akkor sem találtam benne semmi… Hát nevezzük nevén a gyereket. Semmi dicsérőt nem mondtak rólam.
Legyünk őszinték!
Lehordtak a büdös francba! Újra meg újra felemlegették a Twilightot, meg Robot. Vicces megjegyzéseket tettek, hogy visszasírják a love storyt, mert ott legalább volt valami játékom, és nem csak egy bábu voltam, aki próbál színésznek tűnni.
És az az egészben a legrosszabb, hogy igazuk van, a fenébe is!
Semmi… indíttatást nem éreztem magamban, hogy eljátsszam Karent abban a szarban! Nem akartam megint horrort forgatni. De az ügynököm rábeszélt, és most szó szerint megszívtam. És jöhetne a szöveg, hogy én megmondtam, hogy nem akarom eljátszani… Hogy mondtam, hogy rossz a sztori, és szinte baromság az egész. Én megmondtam.
Rosszul játszottam. Semmi nem volt eredeti abban a megformálásban, egyik jelenetre se mondtam azt, hogy na ez jó lett. Egyikben sem éltem át azt a félelmet vagy épp szenvedélyt, amit kellett volna. Mű lett az egész és mesterkélt.
És ha csak egy szóval akarjuk kifejezni az egészet, akkor: szar.
Egy pocsék film, pocsék szereposztással és pocsék színészi játékkal.

A telefonom csörögni kezdett. Nem akartam felhívni. Vagy az ügynököm az, hogy szóljon a kritikákról, amiket már olvastam, vagy… Nincs más ötletem ki hívhatna. Jackkel meg most semmi kedvem beszélgetni.
Haragudtam rá és mérges voltam. Én vagyok a színész a fenébe is! Én döntöm el, mit vállalok, és mit nem! És nem befolyásolhat, ahogy csak tetszik neki! És nem erőszakolhat rám egyetlen szerepet sem, ha én nem akarom!
Hagytam, hogy a telefon tovább csörögjön, és elnyomtam a csikket a hamutartóban. Már a tizedik volt, és még csak reggel fél nyolc.
Erről is le kéne szokni…
A konyhában elővettem az egyetlen üveg alkoholt, és megittam egy nagy pohár rumot. Pedig én nem is szerettem. Köhögni kezdtem az alkoholtól, ahogy marta a torkom, de nem érdekelt… Ennél már csak jobb lehet.
Újabb pohárral töltöttem, és megint megittam. Újra rányújtottam.

És a pillantásom a még el nem olvasott újságokra vetődött. Most lepődjek meg? Abban is lehordanak a sárga földig, kritizálják mindenemet a játékomtól kezdve a szemem színéig…
Nem akartam elolvasni.
Újabb kortyot ittam meg a romból, majd megint szippantottam egyet a cigiből.
Úgy néztem az újsághalomra, mintha valami ellenség lenne. Csak épp nem személyes, hanem átvitt. És nem közvetlen, hanem közvetett.
Persze egyik kritikus se merné a szemembe mondani a véleményét, ugye? Senki nem mondaná ki kereken, hogy: „Kris… Szar vagy.” Szemetek.
Újra csörgött a telefon. Na mi van Jack, ennyire kellek?
Csak azért se veszem fel! Nem adom meg neki azt az örömet. Hagytam, hogy harmadjára és negyedszerre is kicsöngjön a telefon. Nem akartam vele beszélni. Egyszerűen képtelen lettem volna.
De megint hívott, és már idegesített a csörgés. Közben remek kis beszédet dolgoztam ki a fejemben, hogy hogyan is ordítom le a fejét, és hogy miket vágok hozzá.
Felkaptam a telefont, és nagy levegőt vettem, hogy üvölteni kezdjek…
- Baszd meg Kristen! A füleden ülsz? – Egy nagyon dühös hang üvöltött a fülembe…
- Cameron? – Már nem voltam dühös. Inkább meglepődött.
- Miért mit gondolsz ki vagyok? – A hangja már nem volt annyira mérges. Inkább már beletörődő.
- Baj van? – kérdeztem kicsit kétségbeesett hangon.
- Miért bajnak kell lennie, ha fel akarom hívni a húgomat? – Próbált viccelődni. Baj van! Méghozzá nem is kicsi!
- Mi történt? – félni kezdtem. Cameron nem szokott csak úgy felhívni. Nem tartjuk a szoros testvéri kapcsolatot, és csak karácsonykor találkozunk. Mintha nem is lennénk rokonok…
- Nem tudlak becsapni, igaz? – Beletörődő lett a hangja… Basszus! - Anyának kiújult a rákja.

A fenébe… Nem lehet igaz… Pedig az orvosok azt mondták, hogy vége! Hogy minden rendben lesz, és, hogy tíz százalék az esély arra, hogy kiújuljon! Azt mondták, hogy nem történhet meg! Azt mondták, hogy minden rendben lesz!
- Azt mondják a dokik, hogy áttétes. A beleinek a negyven százaléka fertőzött. – Cameron halkan beszélt és vontatottan…
- Odamenjek? – kérdeztem, és az órámra néztem, felhajtottam a maradék rumot, és letettem a poharam az asztalra.
Már csak egy órát hordtam a háromból. Robbal már nem kell annyira szoros kapcsolatban állnunk. A vancuveri időre meg semmi szükségem nem volt.
- Nem fontos, ha nincs időd. De anya örülne neked.
- Jó. Ha tudok, akkor megyek. – Kínos csönd keletkezett. Talán ezért nem voltunk mi soha annyira jóban a bátyámmal. Nem tudunk miről beszélni. Őt nem érdekli a színészi karrierem, engem meg nem érdekelnek a hídtervei… - Köszönöm, hogy szóltál – mondtam csöndesen majd elköszöntünk. Elnyomtam a csikkem a hamutartóba, és tárcsázni kezdtem.

Hét óra negyvenöt perc.
A lehető legpocsékabb kritikákat kaptam. Az anyukámról kiderült, hogy megint rákos, és nem tudok jegyet szerezni Los Angeles-be!
Vajon igaz az, hogy, aki a gödör fenekén ül, az csak feljebb mehet? És vajon már ülök annyira a gödör fenekén, hogy végre elinduljak fölfelé?
Annyira reméltem, hogy igen, és, hogy innentől már csak a jó dolgok jönnek! Akartam, és szerettem volna.
Csak azt tudnám, hogy miért nincs jegy egyetlen járaton sem! Nem olyan nagy tehetség New Yorkból valakit Los Angelesbe repíteni!
Miért nem maradtam otthon? Miért kellett nekem az ország másik végére költözni? Annyira szánalmas!

Megint csörgött a telefonom. Egyszerűen felvettem, és minden lelkesedés nélkül szóltam bele.
- Stewart.
- Itt meg Jack! – szólt egy morcos és mély hang. Miért van az az érzésem, hogy úgyis olyat mond, amit már tudok? A háló felé indultam és útközben elővettem a bőröndöm.
- Most nem érek rád! – kiáltottam a telefonba minden kedveskedés nélkül. Ehhez most nincs hangulatom! Forogni kezdtem saját magam körül, hogy mit is kell magammal vinnem. Fél kézzel fogtam a telefont a másikkal meg feldobtam a bőröndöt az ágyamra.
- Arany Málnára jelöltek – közölte Jack száraz hangon.

Megálltam a mozdulatomban. Reméltem, hogy rosszul hallok. Annyira reméltem. De nem kellett visszakérdeznem, így is biztos voltam benne, hogy azt hallottam.
- Legrosszabb női főszereplő – mondta Jack kötelességtudóan. - A Ciánért.
Ledermedtem.
A Ciánt tavaly novemberben mutatták be. Egy hete volt egy másik filmem bemutatója… Már a Ciánért se kaptam jó kritikát…
- A szar szerepeid miatt van, basszus! – kiáltottam a telefonba, és felkaptam az első dolgot, ami a kezembe került, hogy jó messzire elvágjam. Egy bekeretezett kép a falon darabokra tört, és hangos csörömpöléssel esett le a földre.
Tudtam, hogy rosszul játszom. De azt nem, hogy ennyire…
- Azért van, mert szarul játszol, aranyom! – kiáltotta Jack, és a gúny szinte csöpögött a hangjából.
- Igen? Szarul játszom? Akkor van egy meglepetésem! Ki vagy rúgva, te rohadék! Nem én akartam eljátszani Karent meg Hollyt! Te erőszakoltad rám, baszd meg!
- Te meg elvállaltad! – Jack hangja szenvtelen volt, és semmilyen érzelmet nem váltott ki belőle bejelentésem. – És felmondok! Nem rúghatsz ki!
- Menj a fenébe! – üvöltöttem, majd a telefont is a képkeret után dobtam.

Aztán zokogni kezdtem és összecsuklottam a hálóm padlóján.