My boy - 3. fejezet

Hali! Itt egy kis meglepetés a két hét szünetem örömére.:) Igazából most indul el a bonyodalom!;D

3. fejezet

2019. december 19.

Még mindig vigyorogva szálltam be az autóba.

Hát ez bizony nem semmi! Ha most lehetne repülni a boldogságtól, akkor megtenném. És teljesen komolyan! Legszívesebben lebegve mentem volna el a suliig, és nem autóval.
De azért egy kicsit messze lett volna. Így inkább menjünk csak kocsival. De még így is… Ez biztos velem történik?
Mert nem hiszem el!
Felkacagtam, pedig semmi nem volt vicces, és hatalmas vigyorral haladtam az iskola felé. Hát ez… Ez… hihetetlen!
A kocsi ablakán kinézve még az ég is kékebbnek tűnt! Pedig most egy részét felhők borították, de akkor is szépnek láttam. Eddig is örültem, hogy kiköltöztem New Yorkból meg Los Angelesből is, de talán most még jobban!
Nem azért, mert túl nyüzsgő lett volna mindkét város. De jobb volt úgy elmenni valahova, hogy nem követ két autó, úgy, hogy biztos vagy benne, hogy az egyikben paparazzik ülnek. Bár az elmúlt nyolc évben nem volt gond a paparazzikkal, de tudtam, hogy milyen az egész színészvilág. Elég egy falkapott film, és máris félj, hogy mikor kapnak le.
Szóval nem piszkálhatod az orrod nyilvánosan, a hajad soha nem lehet koszos, és mindig vidámnak kell lenned. Különben azonnal paraszt vagy, depressziós esetleg meggondolatlan…
Furcsa volt, hogy most az egyik biztos pont az életemben egy kisváros. Bár Sacramento nem is annyira kicsi…
A Breaking Dawn után kiköltöztem Los Angelesből New Yorkba. Oda hívtak a szerepek, és kényelmesebb volt ott lakni. Aztán jöttem ide, és nem bántam meg.
Itt lehettem egyszerűen Kristen, aki bár régen színésznő volt, most producer. Komoly nő, és nincs elszállva magától… Legalábbis remélem, hogy ezt gondolják, és remélem, hogy nem vagyok elszállva magamtól…

Valahogy a város is új volt… Szinte rácsodálkoztam a fasorokra és újságosbódékra… És a plakátokra…
A Kurva plakátja…
Hoppá… Nem gondoltam volna, hogy ide is kirakják…
A plakát kiemelte a címet, és kíméletlenül hirdette, hogy én vagyok a főszereplő. Tulajdonképpen nagyon is jó plakát volt. És ha akarja, ha nem, igenis sugallja a végét, ahogy vérvörös ruhám félig lelóg rólam.
Jeff amikor odaadta a forgatókönyvet, azt mondta, hogy bomba siker.

- Figyeld meg, kincsem! Ezzel akár még Goldent is kaphatsz!
- Persze, Jeff!
- Nem hiszel nekem, kincsem?
- Nem – mondtam határozottan, és elnevettem magam. Jeff szinte dühösen nézett rám, és tekintete komolyságról árulkodott.
- Fogadjunk? – kérdezte, és húzogatni kezdte a szemöldökét, mint valami cinkos. - Egy lábgyantában, hogy Goldent kapsz érte.
Én kétkedve néztem a felém nyújtott kezét. Végül belecsaptam, és Jeff egy kicsit megrázta a karomat.
- De direkt rosszul játszani nem ér! – mondta, majd vigyorogva átölelt.

Igaza lett… És megint elkezdtem vigyorogni.

Lassan odaértem az iskolához. Ennek az évnek a csúcspontja általában az volt, amikor ideértem. Mosolyogva szálltam ki az autóból, és álltam a várakozó anyukák közé.
- Jó napot, Kristen! – szólított meg az egyikük, és elindult felém.
Odaért, és felszínes csevegésbe kezdtünk, aminek persze valahogy az lett a vége, hogy látta a filmet, és mennyire örülne, ha kapna egy aláírást…
Nem akartam megsérteni, de nem is akartam hirtelen Kristen Stewart lenni, a színésznő. Négy hónapja minden nap látott, így megszokhatta, hogy itt vagyok…
Rövid gondolkodásomnak egy csoport gyerek vetett véget.
Mind kirohant az ajtón, és futva támadták meg az anyukákat. Az aláírást kérő nőt is lefegyverezte a kislánya, így csak egy mosolyra futotta neki, majd egy viszlátra, és elment.

- Szia mama! – szólalt meg hirtelen egy kisfiú hangja jó pár méterről.
- Edy!
Aztán a kis szőke energiabomba a derekamnak csapódott, és erősen átölelt.
- Képzeld, anyu! Kaptam egy levonót! És a tanító néni azt mondta, ha gyűjtünk leveleket, akkor még többet is kaphatunk! Tök jó, nem? – kérdezte Edy, és olyan lelkesedéssel magyarázta az egészet, hogy szinte engem is érdekelni kezdtek a falevelek.
- Komolyan? Hát ez nagyszerű – mondtam majd letérdeltem hozzá, és megpusziltam az arcát. - A mama is jó híreket kapott! – mondtam, és megint rámosolyogtam.
Felálltam, elvettem tőle a táskáját, és elindultunk az autó felé.
- És mit? Juj! Csináltál zselét, ugye? Meg megállunk a parkban? Gyűjtök leveleket, jó?
- Rendben, gyűjtsünk együtt! – mondtam, majd a kocsihoz érve bedobtam a táskát a hátsó ülésre. Edy is bemászott, és bekötötte magát.

Aztán olyan dologra lettem figyelmes, amit nagyon nem akartam hallani.
Kattogások sorozata, majd néma csend… Utána két rohanó alak kamerával a kezükben…
Mosolyom azonnal lehervadt az arcomról, és futni kezdtem a volán felé. Közben elővettem a mobilom, és azonnal tárcsáztam Jeffet.
- Csináltál zselét, anyu? – kérdezte Edy, ahogy kapkodva csatoltam be az övemet.
- Persze kicsim – mosolyogtam rá, majd elfordultam tőle, hogy ne lássa meg idegességemet.

- Jeff! – szóltam megkönnyebbülten a telefonba, amit felvette.
- Mi a baj? – kérdezte ügynököm még midig boldogságmámorban úszva. – Az én kis goldenes bogárkám eléggé ijedtnek tűnik…
- Lefényképeztek – mondtam egyszerűen, és beindítottam a motort. - Az előbb az iskola előtt. Edy is a képeken van.
Jeff már nem nevetett.
- A fenébe!
- Nem jelenhetnek meg a képek! Érted? Nem jelenhetnek meg!– kiáltottam szinte kétségbeesetten a mobilba.
- Tudom Kris! Mindent megteszek – mondta, majd lerakta a telefont.

- Mi a baj, mami? – kérdezte a kisfiam, és hatalmas kék szemébe néztem a visszapillantó tükörben.