My boy - 22. fejezet

2013. június 13.

Egy egyszerű plusz...

Egy egyszerű plusz jelet bámultam a vécén ülve. Nem tudtam felállni. Egyszerűen nem ment. Csak néztem a kis ablakban azt a barom jelet, és nem tudtam felfogni... Nevetséges! Én nem vagyok terhes a fenébe!

Nem lehetek...

Rossz a teszt... Biztosan rossz! Vennem kell egy másikat. Nem lehetek terhes. Nem lehet, hogy gyereket várjak. Egyszerűen lehetetlen... Nem feküdtem le senkivel már több, mint három hónapja. Három hónapja is csak Robbal... Lehetetlen, hogy terhes legyek.

Felpattantam a vécéről, lecsaptam a tetejét majd szabályosan bevágtam a szemetesbe a tesztet. Ez... lehetetlen... Nem igaz. Nem lehet igaz a fenébe! Nem igaz!

A tükörbe néztem, és megdöbbentem, mennyire sápadt vagyok. Majdnem rossz volt rám nézni. Lehet, hogy nem ártana valamit enni is, nem csak azt a szar bagót szívni...

Megmostam a kezem, majd az arcom is, és kimentem a fürdőből.

Utáltam a lakásom. Az eddigi lakás, amit szerettem, mert biztonságot nyújtott most egyszerűen beszipolyozott és bezárt. Nem adott teret, és nem hagyott felejteni. Utáltam...

Megutáltam New Yorkot, megutáltam a nyüzsgést és az életet. És már szerepek se voltak, ami miatt itt kellett volna lenni. Fölöslegesen laktam egyedül, és teljesen fölöslegesen voltam itt... És az volt benne a legjobb, hogy nem is akartam itt lenni. De valahogy nem volt meg a késztetés, hogy költözzek... Minek? Meg hova?

Felkaptam a táskámat, majd azonnal a cigimért nyúltam, hogy elszívjak még egy szálat.

Akaratlanul álltam meg a mozdulatban. És ha tényleg terhes vagyok? Akkor ez árt a babának... De ha tényleg terhes vagyok, akkor Robtól! Én meg nem akarom annak a szemétnek még a nevét se hallani, nemhogy gyereket szülni neki!

Leszarom...

Rágyújtottam a cigire, majd kimentem a lakásból. És különben se vagyok terhes! Szar volt az a rohadt teszt...

Lementem a lifttel, majd egyenesen ki az utcára. Talán ezért szerettem egy kicsit a várost. Itt el lehetett bújni, ha nagyon akartál. És én mivel nagyon akartam, ezért nem is találtak meg.

De mivel olyan pocsék vagyok, nem is akartak megtalálni... Baromság azt hiszem... Egyszerűen baromság az egész. Az Arany Málna óta még kaptam egy pár rossz kritikát, még írtak rólam néhány szapuló cikket, aztán annyi volt...

Kábé egy hónapja halott vagyok a sajtó számára. Az elején kellemes volt, mert egyáltalán nem követtek, nem zaklattak. Aztán már valahogy... hiányzott. És én se értettem magam, hogy egy olyan dolog, ami ennyire idegesített, hogy hiányozhatott. Tényleg nem értettem. De ez volt.

Pár háztömb után megálltam a drogéria előtt, és elnyomtam a csikkem.

Egyenesen hátra mentem, az előbb is itt vettem azt a szart... Csak tudnám, hogy minek árulnak hibás terméket... És csak tudnám, hogy én minek veszek megint tesztet, amikor tudom, hogy nem vagyok terhes. Egyszerűen lehetetlen, hogy terhes legyek...

Most a biztonság kedvéért hármat is vettem és különböző márkájúakat... Hagy legyek benn száz százalékig biztos, hogy csak az volt hibás... Úgyis tudom, hogy nem vagyok terhes...

Nem lehetek az...

Miért nincsenek olyan tesztek, amik azonnal megmondják a dolgot? Miért kell várni a fenébe?

Egy örökkévalóságnak tűnik az az öt perc!

De különben se vagyok terhes, szóval nem kéne aggódni... De ha... mégis? Akkor...? Mi a fenét csináljak? Mi a fenét csináljak ezzel a gyerekkel, aki nem is létezik és nem is akarom? Mi a fenét csináljak a nagy Rob Pattinson gyerekével?

Nem lehetek terhes... Lehetetlen, hogy az legyek... Egyszerűen... képtelenség.

Nem akarok terhes lenni. Nem várhatok gyereket. Nem lehet, hogy az vagyok!

Még négy perc...

Miért ilyen rohadtul idegölő a várakozás? Miért kell ennyit várni? Miért nem mehet el az az öt perc úgy, mintha nem is lenne?

Milyen ironikus, hogy lányok ezrei sikoltoznának, hogy Rob teherbe ejtse őket. És tapsolnának örömükben, ha így lenne. Én meg egyszerűen még a gondolattól is rosszul vagyok, hogy valami fatális hiba folytán terhes vagyok attól a szeméttől. Nem hordhatom ki az ő gyerekét. Egyáltalán nem...

Lehetetlen, hogy neki szüljek gyereket! Nem akarok tőle gyereket! Egyáltalán még a haja szálát se akarom látni, nem egy gyereket tőle! Nem lehetek terhes tőle!

Még három perc...

És különben is még csak huszonhárom éves vagyok... Ki akar ilyenkor gyereket. Egyébként meg nem is vagyok terhes, szóval nem is lesz gyerekem, de attól még nagyon fiatal vagyok. És főleg nem így akarok gyereket! Ha valaha szülök, akkor azt akarom, hogy az apa a férjem legyen... Nem így... És különben se vagyok terhes...

Még két perc...

Nem lehetek terhes... Ugye nem vagyok az? Egyszerűen nem lehetek... Én nem tudok felnevelni egy gyereket! Nem tudok gondoskodni róla, ellátni és foglalkozni vele. Nem tudok állandóan vele lenni a nap huszonnégy órájában készen állni arra, hogy ugorjak. Én egyszerűen nem tudom... Nem tudom elvállalni... Nem tudom megcsinálni...

Kínomban majdnem felkiáltottam, de tudtam, hogy annak semmi értelme nem lenne. Semmit nem segítene... Egyszerűen semmit... Idegesen és zavartan bámultam mind a három tesztet, és nem tudtam mit csinálni... Egyszerűen tehetetlen vagyok az idővel szemben. Egyszerűen nem tudok mit csinálni... Miért nem lehet felgyorsítani?

Még egy perc...

Egy örökkévalóság a fenébe! Hogy lehet ebben a modern korban ilyen tesztet csinálni, ahol várni kell? Ezek nem normálisak! De különben se vagyok terhes... Nem vagyok az... Nem lehetek az... Nem lehet gyerekem Robtól... Tőle nem... Egyszerűen nem! Nem tőle és nem most!

Két plusz... És egy kék csík...

Zavartan kaptam fel a dobozokat. Mi van ha a plusz azt jelenti, hogy nem vagy terhes... Biztos azt jelenti! Biztosan...

Néztem a dobozt... És nem értettem... Hogy a fenébe kehet pozitív? Nem lehet az... Biztos ezek is hibásak...

És miért van itt kék csík? Ez biztos azt jelenti, hogy nem... A dobozt néztem, és nem értettem... Nem lehet... Nem lehetek terhes! NEM!

Összeestem a fürdőm padlóján, és sírni kezdtem... Nem lehetek terhes... Nem lehet gyerekem Robtól... Nem lehetek... Nem akarom!

Négy teszt... És mind a négy pozitív... Egyik sem hibás... Mind jó...

Sírva bámultam le a hasamra... Nem lehet... Nem lehetek... Én fiatal vagyok, és egyáltalán nem akarom... Nem lehet a fenébe! Nem lehet!

Mind egy idióta, hirtelen a kezemet a hasamra raktam...

Hülye vagyok... Hogy nem vettem észre? És miért nem akartam észrevenni?

Pörgettem a fejemben az eltelt két hónapot... És valahogy minden világos lett. Hogy miért maradt ki... Hogy miért híztam meg. Hogy miért vagyok ingerlékeny és feszült állandóan... Mindennek értelme lett. Mindennek a fenébe!

Terhes vagyok.

Gyerekem lesz Robtól... Erre a gondolatra hangosan felzokogtam, testemet rázta a sírás. Miért pont tőle? Nem akarom Robot... magamban...

Ez a gyerek... Robnak a fele! Nekem nem kell Rob... Nem akarom látni! Nem akarok hallani róla, nem akarok tudni róla semmit! Miért pont ő? Miért nem más?

Rob... Robnak egy része bennem van... És fejlődik... Undorító... A legutáltabb ember a világon... Én meg egy részét hordozom. Hogy a fenébe lehet ez? És... MIÉRT Ő?

Nem lehet tőle gyerekem... Egyszerűen nem lehet... tőle... TŐLE nem...

Felálltam és a tükörbe néztem. Szánalmasan néztem ki. Az arcom továbbra is sápadt volt, és most már maszatos is a könnyektől. A szemeim a duplájára dagadtak és hihetetlen pirosak voltak. Mintha már órák óta sírnék. Egyszerűen pocsékul néztem ki... Nem volt erre jobb szó.

Nem lehet gyerekem Robtól... Tőle nem...

Elvetetem.

Nem szülök gyereket Rob Pattinsonnak. És meg se kell tudnia, hogy valaha terhes voltam tőle... És nem lesz gyerekünk. Nem lesz! Nem lehet... Egyetlen részét se akarom magamban tudni ennek a köcsögnek!

Hirtelen nyugodtam meg, és szabályosan jobban éreztem magam. Nincs más dolgom csak beszélni az orvosommal. Ő majd elintézi... Ennyi lesz... Még pár hét, és az egész egy rossz álom lesz. Vagy olyan, mintha meg se történt volna az egész.

Mert ez nem történhet meg velem. Én nem lehetek terhes Robtól! Bárki más, csak én ne!

Az összes tesztet a kukába vágtam, majd kimentem a fürdőből.

Csak fel kell hínom azt az orvost... Semmi baj nem lesz... Biztos, hogy minden rendben lesz... A cigimért nyúltam, hogy lenyugtasson legalább egy kicsit.

A számba raktam a bűzölgő rudat, és a gyújtóért nyúltam...

Ártok a babának... Ártok neki... Nem szívhatom el... Bántom. Bántom a babát...

Felsóhajtottam, majd leraktam a nyújtót is és a cigit is... Én nem fogom tönkre tenni még akkor sem, ha elvetetem. Én nem fogom így bántani...

Egyszerűen nem... Nem így...

Nem fogom megtartani, de egyszerűen nem tudok rágyújtani. Nem megy... A cigit kivágtam a szemetesbe, hogy még csak véletlenül se essem kísértésbe. Csak pár hét... Ennyit kell kibírnom és utána akár dobozokkal is elszívhatok naponta, ha nekem úgy tartja kedvem. Akkor csak az én tüdőmről lesz szó, és nem egy másik ember életéről...

Egy másik ember élete... És én megölni készülök ezt az életet... Ha nem Rob gyereke lenne, akkor talán még meg is fontolnám, hogy megtartom. De ez a baba... Robé... És nem tudok ezzel együtt élni. Hogy az egyetlen ember, akit utálok a nap minden percében velem van... Nem tudok ezzel együtt élni.

Felhívtam az orvost, és elvállalt öt nap múlva... Öt nap múlva vége ennek a rémálomnak... Öt nap múlva annyi az egésznek! Öt nap és megint szabad leszek. Öt nap és nem kell többet hallanom arról a valakiről... Öt nap...

Hideg...

Hideg a szék. És idegen. És undorító. Egyszerűen... undorító.

És hátborzongató...

Nem akarok itt lenni. Én tényleg nem akarok itt lenni. De muszáj... Nem tarthatom meg... Nem lehet gyerekem Robtól... Nem tarthatom meg...

Az ajtó hirtelen nyílt ki, és lépett ki rajta az orvos. Mosolyogva jött felém, és én döbbenten vettem észre, hogy a kezemmel a hasamat fogom... Idióta vagyok! Elrántottam a kezem és próbáltam vissza mosolyogni, és felkeltem a székről...

- Miss Stewart... Fáradjon velem! - mondta a mosolygós orvos, majd bevezetett a kezelőbe.

Undorító... Ez is undorító volt... Minden undorító volt... Semmi nem volt... rendben. Semmi.

Nem lehet gyerekem Robtól... Nem lehet!

Feszengtem, féltem és nem bírtam magammal. Ideges voltam, és nem tudtam mit is akarok igazából... Nem tudtam... Egyszerűen nem tudtam.

Felfeküdtem a vizsgálóra, az orvos meg krémet kent a hasamra... Ultrahang. Ultrahangos vizsgálat... Nem akartam... Nem akartam látni. Nem akartam tudni róla... Nem akartam...

Elfordítottam még a fejemet is, hogy nem kelljen néznem azt az elmosódott valamit, ami állítólag Rob gyereke. Nem akartam látni. Nem akartam...

- Nem akarja látni a gyermekét? – kérdezte az orvos, én meg akaratlanul fordítottam a fejem a monitor felé...

Gyermeke...

Ez a gyerek... Nem csak Robé... Az enyém is. Az én felem is, nem csak a Robé... Belőlem is van... Nem csak belőle. És ő nem akar engem. Nem akar minket.

Az enyém ez a baba, és senki másé. Csak az enyém. Nem az övé... Az enyém...

Megtartom. És felnevelem.

Még akkor is, ha fiatal vagyok és felelőtlen. Ha nem akartam, és Robé... Megtartom, mert az én babám... Csak az enyém, mert ő nem akarja...

Anya... Anya leszek... Mosoly terült szét az arcomon. Nagyon régóta először...