17. fejezet
2020. április 09.
Mosolyogjunk…
Mosolyogjunk, hisz épp most teszi tönkre egy hétéves kisfiú életét. Mosolyogjunk, hisz bármily közhelyes… hétéves titokra derül fény. Mosolyogjunk, hisz ezért a képért dollár ezreket kap. Mosolyogjunk, mert ő arra kért.
De nem tudtam se mosolyogni, se megszólalni, csak néztem a férfit, aki vigyorogva kattintott párat a gépével. Még mindig vigyorogva eresztette le a kamerát, majd nevetett a képünkbe.
- És mondják csak, miért nem tudtunk eddig Edwardról? – Piszkosul röhögött, majd előkapott egy noteszt, és vadul jegyzetelni kezdett. - Egy villáminterjút? – kérdezte fel se nézve a lapról. - Gyors leszek, ígérem!
- Anya… Valami rosszat csináltam? – kérdezte Edy, és döbbenten nézte a férfit. Ledermedtem, nem tudtam válaszolni, és hiába néztem Edyre nem tudtam megvigasztalni. Mert akaratán kívül, de rosszat csinált. Visszafordítottam a tekintetem a fotósra, aki mámoros boldogsággal jegyzetelt. Szinte magam előtt láttam, ahogy a gondolatai a pénz körül forognak, nem érdekli semmi és senki, nem foglalkozik semmivel, csak azzal, hogy ezt kinek adja el a sztorit…
- Gyere ide, Edy! – mondta Rob, majd a zsebébe nyúlt és megindult a fotós felé.
Edy felénk jött, Rob meg nyugodtan megállt a fotós előtt.
Bajban voltunk, méghozzá nem is kicsiben… Ha ez tényleg kiderül… Ha lehozzák a képeket. Volt egy olyan sejtésem, hogy ezen még Jeff se tudna segíteni. Ebből nem lehet kimászni… Ezt nem lehet megoldani.
Kiderül. Mindent megtudnak, ha akarom, ha nem. Egy gonosz banya leszek, aki elvette egy férfi fiát. Egy szipirtyó, egy utolsó szörnyeteg…
Egy pillanat alatt történt az egész.
Rob lecsatolta a kamerát a fotós nyakáról, és a földhöz vágta.
Millió darabra tört a gép, a férfi meg leeresztette a kezét, és kiáltozni kezdett.
- MEGŐRÜLT?! – A vigyor már sehol nem volt, helyette tiszta rémület volt a fotós arcán. - MAGA NEM NORMÁLIS!
- Soha nem állítottam az ellenkezőjét – mondta nyugodtan Rob, és kivette a férfi kezéből a noteszét, majd pénzt nyomott a tenyerébe. - Vegyen egy másik gépet…
Hideg volt… Egyszerűen annyira hidegen kezelte az egész helyzetet, hogy lassan azt hittem, ő nem is Rob. A régi, akit ismertem perrel fenyegetőzött volna, és jelenetet csinált volna… Most meg pénzt ad egy paparazzinak…
Rob lehajolt a széttört gépért, majd hátat fordított a férfinek, akinek merő csodálkozás volt az arcán. Semmi más, csak csodálkozás…
Gyorsan közeledett felénk, szinte időt sem adva arra, hogy felfogjuk, mi is történt…
- Menjünk innen – suttogta Rob, majd a géppel a kezében hatalmas léptekkel indult a kijárat felé.
- Gyere, kicsim! – mondtam, majd kézen fogva Edyt mentünk Rob után.
Jó pár lépés távolságból követtük, és majdnem szaladtunk kifelé a vidámparkból.
- Anya! Mi a baj? – kérdezte Edy, mellettem futva… Neki túl gyors volt az én tempóm. Lassítottam, hogy ne kelljen futnia, és egyszerű lépsekkel is tudjon követni.
- Majd a kocsiban elmondom – mondtam közömbösen, és Edyre mosolyogtam. Nem kell még neki is kétségbe esnie. Elég, hogy épp most tudta meg egy firkász, hogy Robbal van egy közös gyerekünk. Innentől kezdve szinte egyenes az út a címlapsztori felé…
Magam előtt láttam a hatalmas betűket, ami elkönyvel hárpiának. Az interjúk, ahol Rob a szegény férfi, én a gonosz dög, Edy meg az áldozat…
Ó a fenébe!
Rob már beült a kocsiba, és türelmetlenül dobolt a kormánykeréken.
Edy a kocsihoz futott és beszállt a hátsó ülésre. Láttam, hogy Rob futólag elmosolyodik, majd újra dühös lesz. Kiabálni fog már megint, méghozzá velem…
Annyira szerettem volna lassítani a lépteimen, azt akartam, hogy ne történjen meg a következő pár perc, hogy ugorjuk át egyszerűen…
Mégis siettem az autóhoz, és gyorsan csaptam be magam után az ajtót. Rob abban a pillanatban indította a motort, majd kilőtt a parkolóból.
Rob csak az utat figyelte, nem szólalt meg, és továbbra is dobolt a kormánykeréken. Miért nem kiabál inkább? Bár azt se akarom, de jobb lenne, mint ez a néma és feszült csönd, amit most még Edy sem tör meg.
El fogja mondani az újságíró egy lapnak. Ebben biztos vagyok… De nincsenek fényképei… Nincsenek bizonyítékok, csak egy feltételezés. Nincsen semmi, amivel alá tudná támasztani az egész történetét.
A műszerfal mellett ott volt a széttört fényképezőgép. Rob elvette tőle… Egyszerűen csak elvette. Elvette, mert védeni akarta Edyt. Elvette, mert ő sem akarta, hogy kiderüljön ez az egész.
A kameráért nyúltam, és kivettem belőle a memóriakártyát. Túl kicsi, és mégis mennyi kárt okozhatott volna! A táskámból elővettem a körömollót, és szétvágtam, majd kidobtam a hamusba. Láttam, hogy Ron a mozdulataimat tekintetével követi, majd újra az útra figyel. Semmit nem tudtam leolvasni az arcáról! Egyszerűen semmit!
- Soha nem mondtad neki, hogy idegenekkel ne álljon szóba? – kérdezte Rob, még mindig az utat figyelve. Felé kaptam a fejem, és döbbenten tudatosodott bennem, hogy nem ordít… Feszült volt, és láttam, hogy dühös. De nem kiabált… Egyáltalán nem.
- Eddig nem volt rá szükség… - mondtam, még mindig az arcélét nézve. - Soha nem mentünk olyan helyre, ahol idegenek lettek volna… Ráadásul eddig nem nagyon érdekelte a firkászokat, hogy mi van velem… És lehetősége nem is volt…
- Most rólam beszéltek? – kérdezte Edy, és a két ülés között kidugta a fejét. - Mert hallom ám, és nem kéne úgy tenni, mintha nem lennék itt!
- Dőlj vissza, Edy! – mondta Rob mosolyogva.
- Miért? Be vagyok kötve! – mondta Edy, és meghúzogatta az övét.
- Ha fékeznie kell az apudnak, akkor előrezuhansz – mondtam, majd a tenyeremmel hátratoltam Edyt. - Hallgass az apádra!
Edy durcásan lebiggyesztette az ajkát, majd keresztbe rakta a kezét, de hátra dőlt. Újra csönd lett, mint nem is olyan rég. De valahogy ez a csönd kellemesebb volt, mint az előző. Könnyebb, és jobb…
- Már az apja vagyok? – kérdezte Rob és rám nézett.
- Mindig is az voltál… - mondtam, és felé fordítottam tekintetem.
Annyira filmes volt a jelenet, és mégis annyira ide illő. Egyszerűen… így kellett lenni. Rob csak nézett, én meg csak néztem, nem tudtam pislogni, nem tudtam felfogni, hogy most mi van körülöttem. Csak Rob…
Talán azóta, amióta újra beszélünk ez volt a… legtisztább percünk. Egyszerűen tökéletes volt…
Csak néztem a szemét, és rá kellett jönnöm, hogy ő akkor is Rob, ha sokat változott. Rob marad! Az én Robom…
- Máris vége a vidámparkozásnak? – kérdezte Jeff, amint beléptünk. Elénk jött, az egyik kezében egy rakat papír, a másikban meg a telefonja, ami épp csörgött… Az arca nyúzott volt, és úgy nézett rám, mintha épp az életét mentettem volna meg. - De őszinte leszek… Kristen! VÉGRE itt vagy! Tudom, hogy egy szabadnapot ígértem neked, de Judith a szereplőkkel zaklat. Nem tud választani két lány közül, de könyörgöm… IKREK! Bökjön rá az egyikre! A Vogue nem hajlandó átrakni a fotózást, mert nem érnek rá csak két hónap múlva. A Love and Rock írója nem akarja elfogadni, hogy nem vállalod el a rockercsaj szerepét, és állandóan zaklat… És a Vanity most hívott, hogy interjút akarnak tőled még ma mint a friss harmincasról! Könyörgöm, segíts!
És mindezt pár másodperc alatt ledarálta. Még a kabátomat se vettem le…
Sóhajtottam egyet, majd szépen elbúcsúztam a szabadnapomtól… Ez úgyse oldódik meg magától. A kezemet a telefonért nyújtottam, majd a konyhába mentem.
Egyszerre csak egyet… Először Judith, utána a forgatókönyvíró, majd az újságok… Minden rendben lesz. Abszolút minden!
- És elégedett az életével?
- Igen. Van családom, a barátaimban mindig bízhatok. Az ügynököm mindig segít, amikor csak szükségem van rá, és persze… - Ott van Edy és Rob. De ezt most nem mondhatom meg, mert pár nap múlva lehozzák… Nem mondhatom meg… Nem szabad. - Persze mindig mellettem volt valaki, aki nagyon fontos az életemben. Talán a legfontosabb…
- Elárulja, hogy ki ez a valaki?
- Nem… Egyáltalán nem szeretném megmondani…
A riporter feljegyzett valamit a noteszébe, majd kikapcsolta a diktafont.
Hét órával, és egy repülőúttal később Judith tudta ki lesz a Reflektor főszereplője. A Love and Rock írója megígértette velem, hogy a következő filmjét elvállalom. És a Vanityvel holnapra egyeztettünk időpontot.
A Vogue éppen kínzott a kérdéseivel, közben meg valami idióta fotós kattintgatta a gépét. Mintha olyan érdekes lennék…
És még csak most jön a tényleges fotózás… Ez nem lehet igaz… el fogok aludni, de komolyan! Ezt nem fogom kibírni…
Nemhogy szabadnapot nem kaptam a szülinapomra, de talán még több dolgot intéztem, mint amennyi eredetileg volt! Ennyit arról, hogy ma pihenek!
Rob otthon maradt Edyvel, én meg magángéppel San Franciscóba jöttem. A Vogue már várt a reptéren, és azonnal hoztak ebbe a terembe, ami elég ijesztő volt a maga nemében. Üres volt, csak a fotós cuccai voltak benne. Üzemi volt az egész… Mintha egy raktár lenne vagy nem is tudom…
Nem ezt szoktam meg, bár nem vallom magam kényesnek vagy követelőzőnek.
Sóhajtottam egyet, majd mosolyt varázsoltam az arcomra, hogy a fotós megint kattinthasson. Az órára néztem…
Talán ha sietünk, akkor még hazaérek Edyhez.
- És mondja csak Ms. Stewart. Így átlépve a 30. évét, nem szeretne gyereket?
- De – mondtam, majd úgy fordultam, ahogy a fotós kérte, jött a fodrász és még jobban feltupírozta a hajam… Na, amíg ezt kiszedem belőle…
Na persze, ők nem tudják, hogy már van nekem Edy… Hogy van egy nem is akármilyen fiam, akitől muszáj távol lennem a szülinapomon, mert ezek nincsenek tekintettel semmire.
- És az a kisfiú, akivel nemrég lefotózták esetleg valami ismerőse?
- Róla nem vagyok hajlandó beszélni – mondtam mosolyogva, majd újra pózt váltottam.
Nah már csak az kéne, hogy Edyről faggassanak! Na tudjátok hova menjetek, ti nyomorult firkászok!
Két óra. Ennyi kellett, hogy belezuhanjak a repülő ülésébe. Én csak aludni akarok… Legalább egy kicsit… Légy szíves…
Megráztam magam, majd a mobilomért nyúltam. Nem aludhatom! Fel kell hívnom a Reflektor forgatókönyvíróját, hogy megvan a főszereplő. És meg kell beszélnem a rendezővel, hogy mikor kezdünk. És még nem kaptam meg a forgatási listát sem… Beszélnem kell Jeffel is…
Én csak egy kis szünetet szeretnék… Csak egy egészen kicsikét, amikor végre nem Kristen Stewart vagyok, hanem egyszerűen Edy anyja…
Annyira könnyű lenne!
- Kris! – Rob integetett és kiabált, hogy észrevegyem. Egyszerre volt a hihetetlen Rob Pattinson, és az én Robom, akit annyira szerettem.
Rob lazán a kocsijának dőlt, mintha csak épp ott járt volna valami véletlen folytán. Bár ez elég valószínűtlen volt, mivel késő este volt, és tudta, hogy jövök… Szóval értem jött!
- Szia! – mondtam, amint közelebb értem hozzá. - Hogy hogy kijöttél értem?
- Miért most tudnál vezetni? – kérdezte nevetve, majd elvette tőlem a kézitáskám. Egyszerre volt természetes és laza meg feszült is. Mintha valami… baj lenne vagy nem is tudom.
- Nem… Nem tudnék…
- Milyen volt a fotózás? – kérdezte Rob, és kinyitotta nekem az ajtót.
- Remek… - mondtam cinikusan és egy grimaszt vágtam felé. Besüppedtem a puha ülésbe, majd felsóhajtottam… De kényelmes! Milyen könnyű lenne elaludni… Egyszerűen csak lehunyni a szemem… - Edy? – kérdeztem, amint Rob is beszállt a kocsiba.
- Alszik. Megígértem neki, hogy jövő héten állatkertbe megyünk. Ő meg megígérte, hogy nem áll szóba idegenekkel, de főleg olyanokkal nem, akiknek fényképezőgép van a nyakukba… - Rob kuncogott egyet, majd beindította a motort. - Fáradt vagy? – kérdezte, és éreztem, hogy engem néz. Egyszerűen nem tudtam fel fordulni, csak hátra döntöttem a fejem az ülésen.
- Az nem kifejezés – mondtam, majd hátrébb döntöttem az ülést. Bár talán nem kellett volna, így csak még nagyobb lesz a csábítás, hogy elaludjak…
- Kris… - Rob hangja tétova lett, és mintha félt volna valamit elmondani… Vagy mintha nagyon mondani akarna valamit…
- Hmm? – kérdeztem, majd becsuktam a szemem.
- Új filmet kaptam. Nem megyek veletek a Mon ange-ra.
- Semmi baj, Rob… - suttogtam talán fel se fogva mit is mondott.
- Több hónapos forgatás…
- Nem gond… megoldjuk – motyogtam, és bár nem akartam elnyomott az álom.
A semmiről álmodtam… Nehéz volt, sűrű és sziszegett…
Másnap reggel az ágyamban ébredtem fel.
De Rob már nem volt sehol…
Mosolyogjunk, hisz épp most teszi tönkre egy hétéves kisfiú életét. Mosolyogjunk, hisz bármily közhelyes… hétéves titokra derül fény. Mosolyogjunk, hisz ezért a képért dollár ezreket kap. Mosolyogjunk, mert ő arra kért.
De nem tudtam se mosolyogni, se megszólalni, csak néztem a férfit, aki vigyorogva kattintott párat a gépével. Még mindig vigyorogva eresztette le a kamerát, majd nevetett a képünkbe.
- És mondják csak, miért nem tudtunk eddig Edwardról? – Piszkosul röhögött, majd előkapott egy noteszt, és vadul jegyzetelni kezdett. - Egy villáminterjút? – kérdezte fel se nézve a lapról. - Gyors leszek, ígérem!
- Anya… Valami rosszat csináltam? – kérdezte Edy, és döbbenten nézte a férfit. Ledermedtem, nem tudtam válaszolni, és hiába néztem Edyre nem tudtam megvigasztalni. Mert akaratán kívül, de rosszat csinált. Visszafordítottam a tekintetem a fotósra, aki mámoros boldogsággal jegyzetelt. Szinte magam előtt láttam, ahogy a gondolatai a pénz körül forognak, nem érdekli semmi és senki, nem foglalkozik semmivel, csak azzal, hogy ezt kinek adja el a sztorit…
- Gyere ide, Edy! – mondta Rob, majd a zsebébe nyúlt és megindult a fotós felé.
Edy felénk jött, Rob meg nyugodtan megállt a fotós előtt.
Bajban voltunk, méghozzá nem is kicsiben… Ha ez tényleg kiderül… Ha lehozzák a képeket. Volt egy olyan sejtésem, hogy ezen még Jeff se tudna segíteni. Ebből nem lehet kimászni… Ezt nem lehet megoldani.
Kiderül. Mindent megtudnak, ha akarom, ha nem. Egy gonosz banya leszek, aki elvette egy férfi fiát. Egy szipirtyó, egy utolsó szörnyeteg…
Egy pillanat alatt történt az egész.
Rob lecsatolta a kamerát a fotós nyakáról, és a földhöz vágta.
Millió darabra tört a gép, a férfi meg leeresztette a kezét, és kiáltozni kezdett.
- MEGŐRÜLT?! – A vigyor már sehol nem volt, helyette tiszta rémület volt a fotós arcán. - MAGA NEM NORMÁLIS!
- Soha nem állítottam az ellenkezőjét – mondta nyugodtan Rob, és kivette a férfi kezéből a noteszét, majd pénzt nyomott a tenyerébe. - Vegyen egy másik gépet…
Hideg volt… Egyszerűen annyira hidegen kezelte az egész helyzetet, hogy lassan azt hittem, ő nem is Rob. A régi, akit ismertem perrel fenyegetőzött volna, és jelenetet csinált volna… Most meg pénzt ad egy paparazzinak…
Rob lehajolt a széttört gépért, majd hátat fordított a férfinek, akinek merő csodálkozás volt az arcán. Semmi más, csak csodálkozás…
Gyorsan közeledett felénk, szinte időt sem adva arra, hogy felfogjuk, mi is történt…
- Menjünk innen – suttogta Rob, majd a géppel a kezében hatalmas léptekkel indult a kijárat felé.
- Gyere, kicsim! – mondtam, majd kézen fogva Edyt mentünk Rob után.
Jó pár lépés távolságból követtük, és majdnem szaladtunk kifelé a vidámparkból.
- Anya! Mi a baj? – kérdezte Edy, mellettem futva… Neki túl gyors volt az én tempóm. Lassítottam, hogy ne kelljen futnia, és egyszerű lépsekkel is tudjon követni.
- Majd a kocsiban elmondom – mondtam közömbösen, és Edyre mosolyogtam. Nem kell még neki is kétségbe esnie. Elég, hogy épp most tudta meg egy firkász, hogy Robbal van egy közös gyerekünk. Innentől kezdve szinte egyenes az út a címlapsztori felé…
Magam előtt láttam a hatalmas betűket, ami elkönyvel hárpiának. Az interjúk, ahol Rob a szegény férfi, én a gonosz dög, Edy meg az áldozat…
Ó a fenébe!
Rob már beült a kocsiba, és türelmetlenül dobolt a kormánykeréken.
Edy a kocsihoz futott és beszállt a hátsó ülésre. Láttam, hogy Rob futólag elmosolyodik, majd újra dühös lesz. Kiabálni fog már megint, méghozzá velem…
Annyira szerettem volna lassítani a lépteimen, azt akartam, hogy ne történjen meg a következő pár perc, hogy ugorjuk át egyszerűen…
Mégis siettem az autóhoz, és gyorsan csaptam be magam után az ajtót. Rob abban a pillanatban indította a motort, majd kilőtt a parkolóból.
Rob csak az utat figyelte, nem szólalt meg, és továbbra is dobolt a kormánykeréken. Miért nem kiabál inkább? Bár azt se akarom, de jobb lenne, mint ez a néma és feszült csönd, amit most még Edy sem tör meg.
El fogja mondani az újságíró egy lapnak. Ebben biztos vagyok… De nincsenek fényképei… Nincsenek bizonyítékok, csak egy feltételezés. Nincsen semmi, amivel alá tudná támasztani az egész történetét.
A műszerfal mellett ott volt a széttört fényképezőgép. Rob elvette tőle… Egyszerűen csak elvette. Elvette, mert védeni akarta Edyt. Elvette, mert ő sem akarta, hogy kiderüljön ez az egész.
A kameráért nyúltam, és kivettem belőle a memóriakártyát. Túl kicsi, és mégis mennyi kárt okozhatott volna! A táskámból elővettem a körömollót, és szétvágtam, majd kidobtam a hamusba. Láttam, hogy Ron a mozdulataimat tekintetével követi, majd újra az útra figyel. Semmit nem tudtam leolvasni az arcáról! Egyszerűen semmit!
- Soha nem mondtad neki, hogy idegenekkel ne álljon szóba? – kérdezte Rob, még mindig az utat figyelve. Felé kaptam a fejem, és döbbenten tudatosodott bennem, hogy nem ordít… Feszült volt, és láttam, hogy dühös. De nem kiabált… Egyáltalán nem.
- Eddig nem volt rá szükség… - mondtam, még mindig az arcélét nézve. - Soha nem mentünk olyan helyre, ahol idegenek lettek volna… Ráadásul eddig nem nagyon érdekelte a firkászokat, hogy mi van velem… És lehetősége nem is volt…
- Most rólam beszéltek? – kérdezte Edy, és a két ülés között kidugta a fejét. - Mert hallom ám, és nem kéne úgy tenni, mintha nem lennék itt!
- Dőlj vissza, Edy! – mondta Rob mosolyogva.
- Miért? Be vagyok kötve! – mondta Edy, és meghúzogatta az övét.
- Ha fékeznie kell az apudnak, akkor előrezuhansz – mondtam, majd a tenyeremmel hátratoltam Edyt. - Hallgass az apádra!
Edy durcásan lebiggyesztette az ajkát, majd keresztbe rakta a kezét, de hátra dőlt. Újra csönd lett, mint nem is olyan rég. De valahogy ez a csönd kellemesebb volt, mint az előző. Könnyebb, és jobb…
- Már az apja vagyok? – kérdezte Rob és rám nézett.
- Mindig is az voltál… - mondtam, és felé fordítottam tekintetem.
Annyira filmes volt a jelenet, és mégis annyira ide illő. Egyszerűen… így kellett lenni. Rob csak nézett, én meg csak néztem, nem tudtam pislogni, nem tudtam felfogni, hogy most mi van körülöttem. Csak Rob…
Talán azóta, amióta újra beszélünk ez volt a… legtisztább percünk. Egyszerűen tökéletes volt…
Csak néztem a szemét, és rá kellett jönnöm, hogy ő akkor is Rob, ha sokat változott. Rob marad! Az én Robom…
- Máris vége a vidámparkozásnak? – kérdezte Jeff, amint beléptünk. Elénk jött, az egyik kezében egy rakat papír, a másikban meg a telefonja, ami épp csörgött… Az arca nyúzott volt, és úgy nézett rám, mintha épp az életét mentettem volna meg. - De őszinte leszek… Kristen! VÉGRE itt vagy! Tudom, hogy egy szabadnapot ígértem neked, de Judith a szereplőkkel zaklat. Nem tud választani két lány közül, de könyörgöm… IKREK! Bökjön rá az egyikre! A Vogue nem hajlandó átrakni a fotózást, mert nem érnek rá csak két hónap múlva. A Love and Rock írója nem akarja elfogadni, hogy nem vállalod el a rockercsaj szerepét, és állandóan zaklat… És a Vanity most hívott, hogy interjút akarnak tőled még ma mint a friss harmincasról! Könyörgöm, segíts!
És mindezt pár másodperc alatt ledarálta. Még a kabátomat se vettem le…
Sóhajtottam egyet, majd szépen elbúcsúztam a szabadnapomtól… Ez úgyse oldódik meg magától. A kezemet a telefonért nyújtottam, majd a konyhába mentem.
Egyszerre csak egyet… Először Judith, utána a forgatókönyvíró, majd az újságok… Minden rendben lesz. Abszolút minden!
- És elégedett az életével?
- Igen. Van családom, a barátaimban mindig bízhatok. Az ügynököm mindig segít, amikor csak szükségem van rá, és persze… - Ott van Edy és Rob. De ezt most nem mondhatom meg, mert pár nap múlva lehozzák… Nem mondhatom meg… Nem szabad. - Persze mindig mellettem volt valaki, aki nagyon fontos az életemben. Talán a legfontosabb…
- Elárulja, hogy ki ez a valaki?
- Nem… Egyáltalán nem szeretném megmondani…
A riporter feljegyzett valamit a noteszébe, majd kikapcsolta a diktafont.
Hét órával, és egy repülőúttal később Judith tudta ki lesz a Reflektor főszereplője. A Love and Rock írója megígértette velem, hogy a következő filmjét elvállalom. És a Vanityvel holnapra egyeztettünk időpontot.
A Vogue éppen kínzott a kérdéseivel, közben meg valami idióta fotós kattintgatta a gépét. Mintha olyan érdekes lennék…
És még csak most jön a tényleges fotózás… Ez nem lehet igaz… el fogok aludni, de komolyan! Ezt nem fogom kibírni…
Nemhogy szabadnapot nem kaptam a szülinapomra, de talán még több dolgot intéztem, mint amennyi eredetileg volt! Ennyit arról, hogy ma pihenek!
Rob otthon maradt Edyvel, én meg magángéppel San Franciscóba jöttem. A Vogue már várt a reptéren, és azonnal hoztak ebbe a terembe, ami elég ijesztő volt a maga nemében. Üres volt, csak a fotós cuccai voltak benne. Üzemi volt az egész… Mintha egy raktár lenne vagy nem is tudom…
Nem ezt szoktam meg, bár nem vallom magam kényesnek vagy követelőzőnek.
Sóhajtottam egyet, majd mosolyt varázsoltam az arcomra, hogy a fotós megint kattinthasson. Az órára néztem…
Talán ha sietünk, akkor még hazaérek Edyhez.
- És mondja csak Ms. Stewart. Így átlépve a 30. évét, nem szeretne gyereket?
- De – mondtam, majd úgy fordultam, ahogy a fotós kérte, jött a fodrász és még jobban feltupírozta a hajam… Na, amíg ezt kiszedem belőle…
Na persze, ők nem tudják, hogy már van nekem Edy… Hogy van egy nem is akármilyen fiam, akitől muszáj távol lennem a szülinapomon, mert ezek nincsenek tekintettel semmire.
- És az a kisfiú, akivel nemrég lefotózták esetleg valami ismerőse?
- Róla nem vagyok hajlandó beszélni – mondtam mosolyogva, majd újra pózt váltottam.
Nah már csak az kéne, hogy Edyről faggassanak! Na tudjátok hova menjetek, ti nyomorult firkászok!
Két óra. Ennyi kellett, hogy belezuhanjak a repülő ülésébe. Én csak aludni akarok… Legalább egy kicsit… Légy szíves…
Megráztam magam, majd a mobilomért nyúltam. Nem aludhatom! Fel kell hívnom a Reflektor forgatókönyvíróját, hogy megvan a főszereplő. És meg kell beszélnem a rendezővel, hogy mikor kezdünk. És még nem kaptam meg a forgatási listát sem… Beszélnem kell Jeffel is…
Én csak egy kis szünetet szeretnék… Csak egy egészen kicsikét, amikor végre nem Kristen Stewart vagyok, hanem egyszerűen Edy anyja…
Annyira könnyű lenne!
- Kris! – Rob integetett és kiabált, hogy észrevegyem. Egyszerre volt a hihetetlen Rob Pattinson, és az én Robom, akit annyira szerettem.
Rob lazán a kocsijának dőlt, mintha csak épp ott járt volna valami véletlen folytán. Bár ez elég valószínűtlen volt, mivel késő este volt, és tudta, hogy jövök… Szóval értem jött!
- Szia! – mondtam, amint közelebb értem hozzá. - Hogy hogy kijöttél értem?
- Miért most tudnál vezetni? – kérdezte nevetve, majd elvette tőlem a kézitáskám. Egyszerre volt természetes és laza meg feszült is. Mintha valami… baj lenne vagy nem is tudom.
- Nem… Nem tudnék…
- Milyen volt a fotózás? – kérdezte Rob, és kinyitotta nekem az ajtót.
- Remek… - mondtam cinikusan és egy grimaszt vágtam felé. Besüppedtem a puha ülésbe, majd felsóhajtottam… De kényelmes! Milyen könnyű lenne elaludni… Egyszerűen csak lehunyni a szemem… - Edy? – kérdeztem, amint Rob is beszállt a kocsiba.
- Alszik. Megígértem neki, hogy jövő héten állatkertbe megyünk. Ő meg megígérte, hogy nem áll szóba idegenekkel, de főleg olyanokkal nem, akiknek fényképezőgép van a nyakukba… - Rob kuncogott egyet, majd beindította a motort. - Fáradt vagy? – kérdezte, és éreztem, hogy engem néz. Egyszerűen nem tudtam fel fordulni, csak hátra döntöttem a fejem az ülésen.
- Az nem kifejezés – mondtam, majd hátrébb döntöttem az ülést. Bár talán nem kellett volna, így csak még nagyobb lesz a csábítás, hogy elaludjak…
- Kris… - Rob hangja tétova lett, és mintha félt volna valamit elmondani… Vagy mintha nagyon mondani akarna valamit…
- Hmm? – kérdeztem, majd becsuktam a szemem.
- Új filmet kaptam. Nem megyek veletek a Mon ange-ra.
- Semmi baj, Rob… - suttogtam talán fel se fogva mit is mondott.
- Több hónapos forgatás…
- Nem gond… megoldjuk – motyogtam, és bár nem akartam elnyomott az álom.
A semmiről álmodtam… Nehéz volt, sűrű és sziszegett…
Másnap reggel az ágyamban ébredtem fel.
De Rob már nem volt sehol…
Hali!
VálaszTörlésNagyon jó lett! Kivi vagyok a kövire!
Ez az ismertető egy új történté lesz úgy h Edy nem szerepel benne vagy ennek valamilyen folytatása?
Szijasztok!
VálaszTörlésNagyon jó lett ez a feji, akárcsak a többi. Rob nagyon nyugodtan kezelte a paparazzit, bár ő már megszokhatta ennyi idő alatt. Örülök h nem kiabált Krissel, bár most nem is lett volna oka rá, hiszen erről egyikőjük sem tehetett. Nagyon tetszett az a rész amikor Rob rákérdezett, h az apja vagyok? Tényleg olyan filmbe illő volt. Kár h Krisnek ennyit kell dolgoznia. Nagyon meglepődtem mikor Rob ment elé, de persze örültem neki nagyon. Kár h nem tud velük menni Mon ange-re. Érdekelt volna h milyen lesz h együtt laknak. Bizti izgi lett volna. Azért remélem egyszer ezt is megéljük:D
A My Boy nyert Rob szemszögéből (én arra szavaztam). Ha ennek vége akkor azt kezditek írni? Remélem igen. Kíváncsi vagyok hogy mit érzett például mikor megtudta, h van egy fia Kristől, vagy amikor elöszőr látta a fiát és h mit érez Kris iránt.
Na most már befogom így is jó sok lett és a 99%-a baromság.
Puszi
Viki
Sziasztok!
VálaszTörlésNem irigylem Kristől ezt a szülinapot!!!
A paparazzi.... Hát ez a téma most sajnos nagyon aktuális. Azt vártam, hogy Rob egy jól irányzott ütéssel törli le a vigyort a képéről, de szerencsére megfontoltabb volt és jól kezelte a dolgot. Szemét dolog volt egy gyereket így kihasználni!! És Rob önkritikát gyakorolt!!! Egyetértek veled drága Robci!
Kris mennyire tart Robtól, de felesleges volt az aggodalma, mert ebben a fejezetben nem volt kiabálás, villámló tekintet, undor. EZ NAGYON BÍZTATÓ!!!! XD
Edy a kocsiban nagyon édes és imádom, hogy az apját minden helyzetben mosolygásra készteti.
Jeff..., hát a szándék a fontos. Őt ilyennek szeretem.
Kris ügyesen válaszolt az újságíróknak. Azért érdekelne, ha színvallásra kényszerülnének, Rob kiállna-e mellette, vagy kárörvendően örülne, hogy Krist szörnyetegnek kiáltják ki??? Mert ezen a pasin még mindig nem tudok kiigazodni!! / Enyhe célzás, ugye értitek mire?? /
Rob kiment Kris elé!! Most elolvadtam! És milyen kedves vele!! Olvadok tovább! Kezdek neki megbocsájtani! DE AZTÁN.... Miért vállalta el azt a filmet??? A pénz és karrier minden előtt?? Még Edy és Kris sem számít?? Utálom ezt a pasit!!! Az viszont aranyos volt, hogy Rob is tart Kristől! De AZTÁN.... Hű! Ölbe vitte fel Krist az ágyba???? Ez kedves volt Rob! Lehet, hogy kezdelek megkedvelni!! DE AZTÁN.... Eltűnt. A francba!! Elegem van ebből a pssiból. Remélem azért Krist reggel várja valami meglepi ajándék Robtól!!! Egyszóval: imádtam ezt a fejezetet is, köszi lányok!!
Az új töri: nagyon izgalmasnak tűnik, bár én nem nagyon szeretnék drogfüggő Robot. De ha ezt fogjátok írni, akkor én ezt fogom olvasni. XD Puszi! Irma
ez nagyon jóóó :D
VálaszTörlésnagyon várom a folytatást siess :)
Nagyon jó let!
VálaszTörlésDe nem értem mivan a végével ezzel: Nos és akkor most a beígért ismertető;D na meg persze ami ez után jön? ez egy uj sztori lesz?
Várom a kövit pusz Viky
Nagyon jó lett ez a rész is! Jól tette Rob, hogy összetörte azt a fényképezőt!Összetörhette volna annak a paparazzinak a képét is! Remélem valóban nem ilyen jővő vár rájuk!Annyira sajnálom mind2-t!
VálaszTörlésNagyon ellett találva ez a rész is,siessetek a kövivel pls!
Az új töri: Úgy éreztem az ismertetőből, hogy ez egy szomorú hangvételű töri lesz, és ti nektek az is annyira megy! Eddig ti tudtatok csak megríkatni az írásotokkal, így biztos ez is nagyszerű lesz!
Pusza csajszik!
Hali!
VálaszTörlésez is rohadtjó lett..:DD
De nekem most eszembe jutott az,hogy mivan ha Rob elvitte Eddyt? XD oké..nem biztos de eszembe jutott..:DDD
De ez a Rob már nem volt sehol...olyan vészjósló volt..:DD
Jól elintézték a paparazzit..:DD de tuti h lehozza az ujság..:DDD
nagyon várom a kövit!xD
pusz
Dorszíí